JELEN LENNI - TESTBEN LENNI
A testemet a távolsághoz, pozícióhoz, irányhoz mint változókhoz igazítom, és ráérzek, hogy a testem mely része mozdul először.
Steve Paxton
Hiszek abban, mert megtapasztaltam és láttam, hogy a testtől rengeteget lehet tanulni, és a testünk tanítása által a szellemünket is taníthatjuk. Ez kétirányú pálya.
Tréninges szokás, hogy minden alkalommal felmérem, hogy mely szinten várható eredmény. Ez négy szint. És azt tapasztalom, hogy így, négy szinten működünk:
TUDÁS - vannak dolgok, amiket tudok, olvastam róluk, ismerem a hátterét, tudom, hogy kellene csinálni - ezek a gondolatok mind a FEJemben vannak.
KÉPESSÉG - amikor ezeket a dolgokat át is tudom adni szellemi síkon, amikor már van képem arról, hogy hogyan kellene működjenek (amikor már képes vagyok), akkor hangot is tudok adni nekik, tanítom őket - a TOROK egy kapu.
ATTITŰD - amikor már értékké, fontossá válik számomra valami, akkor a SZÍVemen viselem, előtérbe kerül, prioritássá válik, ezért a hozzáállásom gazdagodik.
SZOKÁS - már nem gondolom, nem beszélek róla, nem mérlegelem a fontosságát, csak hagyom, hogy megtörténjen, csípőből, KÖZÉPPONTból működik, akkor valami valóban beépült.
Ugyanez az útvonal visszafele is járható: fizikai gyakorlással átalakítható az, ami a fejben van.
Ezek a mozgásműhelyek azért születtek, mert megtapasztaltam és szeretném továbbadni azt a csodát, ahogy a test taníthat, ahogy a testemhez kérdéssel fordulhatok, és ahogy megérthetem a válaszát.
...a szellem és a test egysége objektív realitás. Ezek nemcsak valamiképpen összefüggő részek, hanem működés közben egymástól elválaszthatatlan egészet képeznek. Egy test nélküli agy nem tud gondolkodni.
Moshe Feldenkrais
KÖVETKEZŐ MŰHELYEK
3 alkalmas kontakt improvizáció alapú mozgásfoglalkozás feltöltődni vágyó kisgyerekes anyáknak
Budapest
2020. szeptember 9., 16., 23. (szerda) 9:00-11:00 között
Mozgásos önismereti műhely a várandósság tudatos megéléséért
Budapest
2019. november 7., 14., 21., 28. (Cs)
Kismamáknak és Kispapáknak