ÖNISMERETI NAPLÓK

A KORONAVÍRUS HELYZETBEN SOKAN KERÜLNEK KRÍZISBE.

AZ ÉRINTETTEKNEK ELSŐSORBAN A COACHINGOT ÉS A NAPLÓÍRÁST AJÁNLOM!

"A naplóban nemcsak sokkal nyitottabban fejezem ki magam mint egy másik ember előtt tehetném, hanem létrehozom saját magamat. A napló egy eszköz az egyéniségem érzékeléséhez. Érzelmi és lelki függetlenségemet képviseli."

Susan Sontag

Önismereti naplók a tudatosság növeléséért

A naplóírást kiváló eszköznek találom az önreflexióra, és megtapasztaltam, hogy vannak, akik önmagukkal elsősorban így tudnak és szeretnek őszinte kapcsolatba kerülni: a leírt szavakon keresztül.

Ezek a tematikus naplók úgy készültek, hogy a mentálhigiénés és coach tudásom és tapasztalataim, valamint saját élményeim alapján született kérdésköröket a témák szakértőivel való konzultációk eredményeként alakítottam és pontosítottam. Az elkészült naplók témái jelzésértékűek: kiemelkedő, az egyes életszakaszok közötti átlépést jelentő időszakokhoz, azaz normatív krízisekhez kapcsolódnak, és a feloldásukhoz kínálnak békés segítséget. Bízom benne, hogy a naplóírás támaszt jelent sokaknak, és további naplóötletek is megvalósulhatnak majd.

Ugyanakkor abból a tapasztalásból merítve, hogy az ismerősi körömben nagy izgalommal és kreativitással készítettem személyre szóló naplókat, azoknak is kínálok lehetőséget, akik teljesen személyre szabott megoldásra vágynak. Keress meg egyéni konzultációra azzal a céllal, hogy különleges ajándékkal lephesd meg szeretteidet! Mivel az egyedi napló készítésének számos aspektusa lehet a konzultációk számától, a témán át a kivitelezésig, nem kínálok rá csomagárat. Legyünk ebben is kreatívak, ha elmondod, mire vágysz, közösen kitaláljuk, hogyan tudlak abban a legjobban támogatni!

"... a hitem, hogy a pusztán a magam szemének való írás jó gyakorlat. Fellazítja a kötelékeket. ... Milyen napló legyen az enyém? Valamilyen lazán kötött és mégsem rendetlen, olyan rugalmas, hogy bármilyen komoly, jelentéktelen vagy gyönyörű gondolatot magához öleljen, ami eszembe jut."

Virginia Woolf

TEMATIKUS NAPLÓK

"A (Meny)asszony-napló sok fiatal lánynak adhat lehetőséget, hogy női énképén és önbecslésén elgondolkozzon. ...

Ez a kis napló szép ajándék lehet lányunknak, leendő menyünknek is."

F. Várkonyi Zsuzsa, pszichológus

A napló ára: 4.900 Ft

"A napló egy lehetséges térkép. Professzionális idegenvezetéssel. ... Érzékenyítés a javából. Szeretettel. Tapintattal. Tekintetbevétellel. Abszolút erőszakmentesen. Ajánlom szeretettel és elismeréssel minden sorát."

Miskovics-Kobza Zsuzsanna Meső, a Születés Hete országos rendezvénysorozat főszervezője

A napló ára: 4.900 Ft

"Egy igazi élménnyel ajándékozott meg ez a személyes napló, amit Kedvesemtől a születésnapomra kaptam. ... saját értékességemet tudtam megünnepelni."

Péter

Rendelhetsz direkt tőlem, vásárolhatsz több szolgáltatónál személyesen és rendelhetsz webshopokból, akár ingyenes budapesti átvétellel. Az értékesítési csatornákat folyamatosan bővítem.

Mivel a naplókat magánkiadásban, nyomott áron, de magas minőségben kiviteleztem, a nagy könyvesházak kondícióinál számomra kedvezőbb értékesítési konstrukciókat kerestem. Partnereimet gondos utánajárással találtam meg, és szeretettel ajánlom őket és egyéb termékeiket.

A KISMAMANAPLÓT BEMUTATÓ KISFILM